Mellnagyobbítás implantátummal
A női emlő fejletlensége, alaki hibái, aszimmetriája, az emlő bőrének megnyúlása többnyire pszichés panaszokat okoznak, gyakran fordul elő ennek kapcsán önbizalomvesztés, rendellenességek a társkapcsolatok kialakításában. Az emlő felsorolt alaki eltérései jól korrigálhatók emlőprotézis beültetésével.
A mellprotézisek
Az 1960-as évek közepétől folyamatosan fejlesztett implantátumok tulajdonképpen folyékony szilikonnal, nagysűrűségű szilikongéllel (zselés implantátumok) vagy sóoldattal töltött rugalmas szilikonzacskók. Forma szerint gömbcikk formájú, vagy a természetes mellformát utánzó anatómiai protézisek léteznek. A protézisek sima, vagy texturált, azaz érdesitett felszínűek lehetnek. Ennek a műtét után létrejövő, a protézist körülvevő hegesedés kialakulásánál lehet jelentősége, amit a későbbiekben ismertetünk.
A műtét
A műtétet előzőleg kivizsgált betegen, altatásban, ritkábban helyi érzéstelenítésben végezzük. A megfelelő méretű protézist a mirigyállomány vagy a nagy mellizom alá ültetjük be. A műtéti behatolás történhet az emlő alatti redőben, a hónaljárok felől, vagy a bimbóudvaron át vezetett kb. 4 cm-es metszésből. A bőrt mindig plasztikai varrattal zárjuk. A protézis számára kialakított üregbe a váladék elvezetésére csaknem minden esetben draint helyezünk be, amit másnap távolítunk el.
Műtét utáni teendők
A műtét után rugalmas kötést kap a beteg, amit egy hétig kell viselni. Az első hét után ez a szoros kötés cserélhető rugalmas sportmelltartóra, amit további 5 hétig kell viselni annak érdekében, hogy a műtétnél kialakított helyzetben rögzüljön a protézis. A varratokat 2 hét után távolítjuk el. A beavatkozás után 2-3 hétig feszítő érzés észlelhető, ez azonban néhány hét alatt megszűnik, a páciens megszokja a protézis okozta feszülést és súlytöbbletet. A műtét utáni megfigyelési időt (altatás után egy éjszaka) követően a beteget kísérővel hazabocsátjuk. Az otthoni ápolás megszervezése, az utasítások betartása a páciensre hárul. A műtét után a beteget rendszeresen kontrolláljuk, e vizsgálatok alkalmával beszéljük meg az aktuális tennivalókat, pl. a műtét utáni masszírozás elkezdését és módját a capsulaképződés megelőzésére (ld. később). Felhívjuk a páciens figyelmét arra, hogy minden, az emlőjét és az implantátumokat érintő eseményről értesítse az orvosát, mindenekelőtt sérülés, baleset, a mellkasra ható erőteljes nyomás bekövetkezéséről.
A mellnagyobbítás kockázatai
Minden sebészi beavatkozás szövődménnyel járhat, amiről a páciensnek tudnia kell, és el kell fogadnia annak lehetőségét. Egyértelműen tisztázandó, hogy az implantáció nem egy életre szóló beavatkozás, annak időtartama az implantátum fajtájától, a műtéti körülményektől és a páciens egyéni hajlamától, életkörülményétől függ. Fontos megérteni, hogy teljesen kockázatmentesen nem lehet protézist alkalmazni. A műtéthez választott implantatum fajtájától függően az alább felsorolt komplikációk közül kis százalékban bármelyik előfordulhat.
1. Úgynevezett capsula zsugorodás
A befogadó szervezet minden esetben kötőszövetes tokot (capsulát) képez a protézis teljes felszíne körül. Amennyiben ez a tok a kívántnál erősebb, hegesebb, akkor később zsugorodhat, összenyomhatja a protézist. Néha a mell feszessé és rugalmatlanná válhat. Ez a jelenség a beavatkozást követően bármikor jelentkezhet, még évekkel később is, de leggyakrabban néhány hónappal a műtétet követően. Megjelenhet egy vagy mindkét oldalon, érdesített felszínű protézis alkalmazásakor a szakirodalom szerint ritkábban.
A capsulaképződés pontos okát nem ismerjük, annak megelőzése gondos odafigyelést igényel az orvostól és pácienstől egyaránt. A probléma megelőzésére és megoldására számos elmélet, gyakorlati alkalmazás született, ennek ellenére biztos módszer nincs. Súlyos esetben szükség lehet a capsula műtéti bemetszésére, vagy eltávolítására is. Bár ez kellemetlen szövődmény, a felmérések azt mutatják, hogy az érintettek nagy része ennek ellenére újra vállalná a beavatkozást.
2. Kilyukadás, tónusvesztés
Mint minden folyadékkal töltött tartály, a mellprotézis is kilyukadhat. Hétköznapi életvitel mellett ez gyakorlatilag kizárt a mai korszerű, többrétegű fallal bíró protézisek esetében. A leggyakoribb ok a szilikon elöregedése, sérülés, vagy nagy mechanikai behatás által okozott szakadás. Az újabb, úgynevezett koheziv géllel töltött protézisek használata esetén a kijutott szilikonzselé nem szívárog ki a környezetbe, műtéti feltárással könnyen eltávolítható, a protézis cserélhető. Sóoldattal töltött protézis esetén a kifolyt oldat egyszerűen felszívódik, nem okoz károsodást. A kilyukadt protézist műtéti úton lehet kicserélni.
3. Gélszivárgás
Szilikongéllel töltött protézisek esetében előfordul, hogy mikroszkopikus méretű gélcseppek szivárognak át a protézis falán. Ezek a cseppek megtalálhatók a körülvevő szövetekben, de ritkán a test távolabbi pontjaira is eljuthatnak. Nem bizonyított, hogy ez a jelenség capsulaképződést vagy egyéb szövődményt okozna, a hosszú távú hatások ezideig ismeretlenek. A gélszívárgás lehetősége csökkent a nagysűrűségű, koheziv géllel töltött implantátumok esetében, amit mi is használunk.
4. Fertőzés
Amennyiben fertőzés lép fel, annak tünetei (helyi bőrpír, feszesség, fájdalom, láz) rövid idővel a műtét után jelentkeznek. Ennek kezelése antibiotikumok adásával, feltárással, protéziseltávolítással történhet. Amennyiben a protézist eltávolítani szükséges, legkevesebb 6 hónap várakozási idő után, nyugalmi periódusban kerülhet sor egy új protézis beültetésére.
5. Egyéb lehetséges szövődmények
– Folyadékgyülem: azonnal vagy később jelentkezhet
– Bőrelhalás: általában fokozott belső nyomás miatt alakul ki, ami a vérkeringést akadályozza, de egyéb kezelés miatt is felléphet
– Aszimmetria: bár minden sebész törekvése arra irányul, hogy teljes szimmetriát érjen el, bizonyos tényezők, pl. capsulaképződés, implantátum elmozdulása vagy a beteg mellkasfali, tartási aszimmetriája oldalkülönbséget okozhat.
– Mellbimbó érzékenységének átmeneti vagy tartós megváltozása
– Implantátum elmozdulása: elmozdulás létrejöhet külső behatás, tokképződés hatására. Amennyiben ez erősebben befolyásolja a mell formáját, ismételt műtét válhat szükségessé.
– Ráncok, redők a mellen, tapintható implantátum: ezek a problémák az implantátum fajtájától és elhelyezkedésétől függően jelentkezhetnek, különösen fogyás esetén.
Egyéb szövődmények ritkák, de előfordulhatnak, úgymint: szilikon túlérzékenység, utóvérzés, folyadékgyülem képződése néha hónapokkat a műtét után, méretváltozás.
Arra hajlamos betegnél a műtéti behatolás helyén vastagabb, ún. hipertrófiás vagy keloidos heg alakulhat ki, ennek lehetőségét azonban a műtét előtt biztosan nem lehet megítélni.
Amennyiben a későbbiekben mammográfiás vizsgálatot terveznek, a röntgenorvost mindenképpen tájékoztatni kell a protézis jelenlétéről, mert az a vizsgálatkor félrevezető lehet.
Kutatás a nem ismert veszélyek vonatkozásában: A fent leírt ismert veszélyeken túl további kérdések merülnek fel, vajon a szilikon emlőimplantátumok okozhatnak-e mellrákot, vagy autoimmun betegséget, különösen a környező szövetek elváltozását. Egyes páciensek esetei felvetik a lehetséges összefüggést a szilikon implantátumok és a környező szövetek elváltozása között. Vezető orvosok köztük plasztikai sebészek, reumatológusok, és az American Medical Association hangsúlyozzák, hogy erre nincs tudományos bizonyosság. Erre irányuló kutatások kezdeti eredményei nem mutatnak összefüggést a szilikon implantátumok és a rák, vagy a környező szövetek elváltozása között. Más kérdések merülnek fel, vajon a szilikon implantátumot viselő anyák gyermekeiben kialakulhatnak-e immunológiai problémák. Egy nem rég készült esettanulmány–sorozat azt sugallja, hogy a szilikon implantátumot viselő szoptató anyák és a gyerekek bélproblémái között lehet összefüggés. A szoptatás bizonyított előnyei és a szilikon jóváhagyott felhasználása gyermekgyógyászati eszközökben azonban ellentmond ennek a feltevésnek. Azok a szilikon implantátumot viselő nők, akik szoptatni akarnak, kérjék orvosuktól a legújabb kutatási eredményeket és ajánlásokat.
Gyógyulási kilátások
Fontos tudnivalók:
Implantátumát ne tekintse életre szólónak, a fent leírt komplikációk bármelyikének az orvosi megoldása indokolhatja az implantátum eltávolítását. A gyártók ajánlása szerint szövődmény nélküli esetben is indokolt lehet az implantátumok cseréje 10-15 évenként, az eszköz élettartamára vállalnak garanciát.
A műtétet követő hónapokban kerülje:
- Közvetlen napfényt, szolárium hatását a sebre a sebgyógyulási zavar elkerülésére
- Sportolást, különösen izom alatti implantátum esetén az implantátum elmozdulás elkerülésére.
- Mivel az implantátum hatását terhességben nem vizsgálták, a beteg kérje ki erről a sebész véleményét.
A végleges forma csak hónapokkal a műtét után alakul ki, ennyi idő szükséges, hogy a protézist a szervezet körülhatárolja, az rögzüljön. Ugyanennyi idő szükséges ahhoz, hogy a beteg a kialakított új helyzetet ‘megszokja‘. Sajnos, az évek múlásával a természetes emlőhöz hasonlóan a mesterségesen megnagyobbított mell is megereszkedhet, ezt azonban nem tudjuk kivédeni. Fontos tudnivaló, hogy a protézis esetleges későbbi eltávolítása esetén a mell nem nyeri vissza az eredeti, beültetés előtti formáját az időközben megváltozott viszonyok, bőrkitágulás, megereszkedés miatt, ezért korrekciós műtétre lehet szükség, ami több heggel jár.