Fontos közlemény

PIP implantátumokkal kapcsolatos tudnivalók


Tisztelt Páciensünk!
A rendelkezésünkre álló folyamatosan kapott, naprakész szakmai vélemények, valamint hatósági vizsgálatok eredményei alapján az alábbi információkat szeretnénk megosztani Önnel.
Előzmények: A PIP népszerű, a világon a harmadik legnagyobb implantátumgyártó volt évtizedeken át. Az egész világon bizalommal használták a PIP implantátumokat, mivel rendelkezett minden szükséges engedéllyel, ezen felül kiváló garanciális feltételeket ígért. PIP garancia
Közel 10 év után derült ki, hogy a PIP gyártó cég nem gyártási engedélyekben szereplő összetételű, hanem annál alacsonyabb minőségű alapanyagot használt fel. Tette ezt az évenkénti ellenőrzések kijátszásával, a hatóságok és vásárlók félrevezetésével. Mivel a gyártás nem az engedélyezett eljárás szerint történt, a termékei illegálisan kerültek forgalomba.
Az implantátumokkal kapcsolatos problémák kiderülésekor, még 2010-ben a francia, angol, ausztrál hatóságok kiterjedt vizsgálatokat végeztek. Ennek eredményeképpen igazolták, hogy az implantátum nem rákkeltő, nincs egészségkárosító hatása. A héj megrepedése esetén a töltőanyag a környezetre irritáló hatással bírhat, nyirokcsomó megnagyobbodást okozhat. A Franciaországban talált 8 daganatos betegség esetében nem igazoltak összefüggést az implantátumok és a daganat között.

Ennek ellenére, valószínűleg a kialakult pánikhelyzetet is figyelembe véve a francia hatóságok azt ajánlják, hogy mindenki mérlegelje a megelőző jellegű eltávolítást. Ép implantátum esetében kötelező jellegű eltávolítást nem rendelt el, csak a sérült vagy szivárgó implantátum eltávolítása szükséges (mint minden egyéb gyártmányú implantátum esetében). Ép implantátum esetében félévente kontrollt javasol.
Eddig egyedül a francia hatóságok teszik ezt az ajánlást, a többi ország szakhatósága nem tartja megalapozottnak ezt a javaslatot ép implantátum esetében. A magyarországi hivatalos vélemény itt olvasható.

A csalás kiderülésekor a gyárat bezárták és a bíróság elrendelte a felszámolását. Az egyedüli felelőst emiatt már nem lehet elérni, a garanciában vállalt kötelezettségét nem lehet számon kérni rajta. A biztosítója elhárítja a helytállást, mondván, hogy bűncselekményre, hamisításra a biztosítás nem érvényes.
A meghamisított gyártásért és a csalásért egyedül a gyárat terheli a felelősség, a felhasználó orvosok és klinikák jóhiszeműen, tudtukon kívül használtak nem megfelelő minőségű implantátumot.

Ennek a helyzetnek a legnagyobb áldozatai a páciensek, akik jelen pillanatban a műtétet végző orvosuktól kaphatják a legtöbb segítséget.
Természetesen a műtétet végző orvos sem tudja átvállalni a gyár bűncselekményének a következményeit. Erkölcsi kötelességünk azonban mindennemű segítséget megadni a régi pácienseknek. Kontroll vizsgálatra soron kívül várunk minden PIP implantátummal rendelkező pácienst. Az implantátum eltávolításának igénye esetén a műtétet önköltségen, munkadíj nélkül végezzük el. Egyes implantátumforgalmazók kedvezményes áron biztosítanak implantátumot PIP cserére. Egyes hírek szerint a TB is részt vehet az eltávolítás finanszírozásában, azonban ez még nem kidolgozott.

Mindezeket a lehetőségeket a kontrollvizsgálaton, személyesen tudjuk legrészletesebben ismertetni. Készséggel állunk rendelkezésükre a megoldásban.

Budapest 2011-12-26
ArtReal Plasztikai Sebészet, 1085 Budapest, Gyulai Pál u.2. tel: +36 30 9219559, artreal@t-online.hu

Kapcsolatfelvétel
Név:
E-mail:
Telefon:
Hírlevél