Mellfelvarrás árak, képek

Elégedetlen melleivel? Úgy érzi, az évek során megereszkedtek? A szülés után már nem azt látja, amit régen? Van segítség! A megoldás mellkisebbítés, mellfelvarrás!

Első lépésként megnézzük, mi a teendő.

A megelőző konzultáció során felmérjük a jelenlegi állapotot, valamint az Ön igényeit. Segítségünkre lehet, ha magával hoz egy régi fényképet, s egy olyan felvételt is, mely nagyjából bemutatja a tervek szerinti mellformát, mellméretet (újságból származó kép, stb). Mindez elősegíti a lehető legpontosabb és leggyorsabb adatgyűjtést. Számítógépes program segítségével is lehetőség van a tervezésre, ám fontos megemlíteni, hogy ebben az esetben az elkészült szimuláció csupán tájékoztató jellegű a végeredményt tekintve. Azonban az elvárásokra nézve igen precízen kialakítható e program segítségével a tervezet, így pontosabb javaslatokkal tudunk szolgálni. Végül a jelenlegi és a műtét után kívánt állapotokat megvizsgálva részletes javaslatot adunk, ismertetjük az operációval kapcsolatos technikai részleteket, illetőleg az esetleg felmerülő kockázatokat, a műtétet követő időszakban fontos tennivalókat, a gyógyulás időtartamát. Az így megbeszéltek alapján gondolkodási időt kap, majd meghozhatja végleges döntését. Konzultációra természetesen több alkalommal is van mód, a megfelelően végiggondolt elhatározáshoz ez hangsúlyosan ajánlott is!

Ne habozzon! Ha vissza szeretné nyerni melleinek egykori formáit, jelentkezzen nálunk konzultációra!

A mellfelvarrás árak

A mellfelvarrás árak minden esetben egyediek, pontos összeget személyes konzultáció alkalmával tudunk mondani. A melfelvarrás műtét ára tartalmazza a helyi érzésteenítés érzéstelenítés díját is. Amennyiben például szövődménymentes műtétnél 1 ápolási napon túl kíván maradni, extra ápolási nap díját számlázzuk.

A mellfelvarrás ára 600.000 forintnál kezdődik.
A mellfelvarrás időtartama 2,5 óra. Műtéti érzéstekenítésként narcosis-t használunk.
A mellfelvarrás műtétet követő klinikai tartózkodás ideje minimum 1 nap.

Az extra ápolási napok napidíja 20.000.- forint.

Nikolett2011 / 08 / 23
"Sokkal, de sokkal többet kaptam, mint amire számítottam. A szakmai felkészültség mellett a nyugodt légkört, lelki támogatást, megértést is a kezelésem természetes velejárójaként kaptam orvosomtól és a klinika minden dolgozójától. Köszönöm nekik és számítok rájuk a jövőben is!"
Mellfelvarrás árak, képek
Mellfelvarrás árak, képek
Mellfelvarrás árak, képek
Kapcsolatfelvétel
Név:
E-mail:
Telefon:
Hírlevél